Nyertes pályázatok a LEADER-ben
Összefoglaló tájékoztatás a 2014-2020-as LEADER időszak eddigi Zala Termálvölgye térségi nyertes pályázatairól.
A Zala Termálvölgye LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Bíráló Bizottsága döntése alapján az egyes felhívások vonatkozásában az alábbi pályázatok részesültek támogatásban.
VP6-19.2.1.-99-6-17-es kódszámú „Közösségfejlesztési kulcsprojektek” című pályázati felhívás vonatkozásában támogatásban részesült:
- Nagygörbő Község Önkormányzata „A nagygörbői generációk igényeire épülő infrastruktúrális- és eszközfejlesztés a helyi közösségek megerősítése érdekében” című támogatási kérelme,
Tilaj Község Önkormányzata „Rendezvénysátor beszerzése Tilajban” című támogatási kérelme,[Elállt a pályázó a támogatástól!]- Tekenye Község Önkormányzata „Tekenyei Sport Park” című támogatási kérelme,
- Döbröce Község Önkormányzata „Kopácsi gyümölcsöskertben létesítendő gyümölcsaszaló építése, valamint a gyümölcslé feldolgozásáház szükséges eszközbeszerzés” című támogatási kérelme,
Dötk Község Önkormányzata „Közösen a dötki közösségekért” című támogatási kérelme,[Elállt a pályázó a támogatástól!]- Mihályfa Község Önkormányzata „Rekreációs és sport fejlesztések megvalósítása a mihályfai közösségek fejlesztése érdekében” című támogatási kérelme,
- Zalavég Község Önkormányzat „Infrastruktúrális fejlesztések a zalavégi művelődési házban” című támogatási kérelme,
- Élhetőbb Zalaszentivánért Közhasznú Egyesület „Zalaszentiváni konferenciaterem és egyháztörténeti kiállítótermek felújítása” című támogatási kérelme,
- Pakod Község Önkormányzat „Rendezvénysátor vásárlás” című támogatási kérelme,
- Pókaszepetk Község Önkormányzata „Közösségfejlésztést szolgáló eszközök beszerzése Pókaszepetken” című támogatási kérelme,
- Türje Község Önkormányzata „Türjei Művelődési Ház tetőfelújítása a közösségfejlesztés érdekében” című támogatási kérelme,
- Zalabér Község Önkormányzata „Eszközbeszerzés a zalabéri közösségi rendezvények programjainak színvonalas megvalósítása érdekében” című támogatási kérelme,
- Zalacsány Község Önkormányzata „Közösségi tér létrehozása Zalacsányban” című támogatási kérelme,
- Zalaszentgrót Város Önkormányzata „Közösségfejlesztést szolgáló eszközök beszerzése Zalaszentgróton” című támogatási kérelme,
- Zalaszentgrót Város Önkormányzata „Sutyi udvar a közösségért” című támogatási kérelme,
- Sénye Község Önkormányzata „Rekreációs és sport fejlesztések megvalósítása a sényei közösségek fejlesztése érdekében” című támogatási kérelme,
- Szalapa Község Önkormányzata „Játszótéri eszközök bővítése, az ifjúság- és más generációk szabadidős tevékenységének hozzáférésének javítása céljából” című támogatási kérelme,
- Alibánfa Község Önkormányzat „Közösségfejlesztő támogatás Alibánfán” című támogatási kérelme,
- Batyk Község Önkormányzata „Művelődési Ház felújítás” című támogatási kérelme,
- Zalaszentlőrinc Község Önkormányzat „Építsünk közösséget Zalaszentlőrincen!” című támogatási kérelme,
- Óhíd Község Önkormányzata „Játszótéri eszközök fejlesztése, az óhídi ifjúság szabadidős tevékenységének javítása céljából” című támogatási kérelme,
- Kemendollár Község Önkormányzata „Közösségfejlesztő beruházás Kemendolláron” című támogatási kérelme,
- Sümegcsehi Község Önkormányzat „Mozogjunk együtt Sümegcsehiben” című támogatási kérelme,
- Zalaszentlászló Község Önkormányzat „Játszótér építés” című támogatási kérelme,
- Zalabér Község Önkormányzata „Eszközbeszerzés és rekreációs park építése Zalabér köz(ös)ségben” című támogatási kérelme,
- Zalaszentiván Község Önkormányzata „Közösségfejlesztő beruházás Zalaszentivánon” című támogatási kérelme,
- Türje Község Önkormányzata „A Türje község szabadtéri rendezvényeinek eszközfejlesztése a közösségi programok színvonalának javítása érdekében” című támogatási kérelme,
- Kemendollári Labdarugó Sport Club „Sportöltöző közösségi célú felújítása” című támogatási kérelme,
- Bugyborék Vizitúra és Szabadidősport Egyesület „Barangolás két keréken a Zala Termálvölgyében” című támogatási kérelme,
- Ligetfalva Község Önkormányzata „Közösségi tér létrehozása Ligetfalván” című támogatási kérelme,
- Kisgörbő Község Önkormányzata „Kisgörbői faluház kialakításához kapcsolódó eszközbeszerzés” című támogatási kérelme,
- Zalai Borút Egyesület „Dötki Boronapince felújítása a közösségekért” című támogatási kérelme,
- Tekenye Község Önkormányzata „A szabadtéri rendezvények színvonalas megvalósításához kapcsolódó eszközbeszerzés Tekenye településen” című támogatási kérelme,
- Kehidakustány Község Önkormányzata „Eszközfejlesztés a Mariska udvarban” című támogatási kérelme.
VP6-19.2.1.-99-7-17-es kódszámú „Innovatív gazdaságfejlesztési projektek támogatása” című pályázati felhívás vonatkozásában támogatásban részesült:
- az Euró-Optimum Műszaki és Gazdasági Tanácsadó Kft. „Innovatív megoldásokkal a térség jövőjéért” című támogatási kérelme,
a Káli Agrár Mezőgazdasági Termelő, Kereskedelmi És Szolgáltató Kft. „Innovatív talajtérképezés” című támogatási kérelme,[Elállt a pályázó a támogatástól!]- Fink Orsolya „Zalavölgye vágópont” című támogatási kérelme,
- az Albikóka Gyümölcsfeldolgozó Kereskedelmi és Szolgáltató Szociális Szövetkezet „Hozzáadott helyi érték terem” című támogatási kérelme,
- Lendy Terv Kft. „Csodabogyó az egészségért – ültetvény kialakítás Mihályfán” című támogatási kérelme,
- ANLAZALA-BAU Kft. „Innovatív gazdaságfejlesztési projekt az ANLAZALA-BAU Kft.-nél” című támogatási kérelme,
- NetBlaze Group Szociális Szövetkezet ’„Mindenmentes” gyümölcstartósítás’ című támogatási kérelme,
- NLC Tanácsadói Csoport Kft. „Innovatív turizmusfejlesztés Zalacsányban” című támogatási kérelme.
VP6-19.2.1.-99-8-17-es kódszámú „Nyitott Porta hálózati projektek” című pályázati felhívás vonatkozásában támogatásban részesült:
- a Zalai Hagyományőrzők Egyesület „A Nyitott Porták kezdeti ismertség növelése” című támogatási kérelme,
- a Zalai Borút Egyesület „Nyitott Porta tematikus előadássorozat – Jó tudni!” című támogatási kérelme,
- a Zalai Hazatérők Egyesület „Nyitott Portálok-ON” című támogatási kérelme,
- Gyógynövények Völgye Gyümölcs- és Zöldségfeldolgozó Szociális Szövetkezet; Bereczné Gelencsér Beáta; Aldema Bt.; NetBlaze Group Számítástechnikai, Kereskedő, Szolgáltató és Gyártó Szociális Szövetkezet; Csiszár Tiborné; Dóka Éva; Farkasné Kapai Mónika; Hertelendyné Balogh Szilvia; Soós Balázs; Keresztes János; Keszler Viktor; Lábodi Dezső; Nagy Gábor; NLC Tanácsadói Csoport Üzletviteli Tanácsadó Kft.; Parragi Edina; Péter Tamás István; Sebestyén Ferenc; Skapér Zoltán; DplusStudio Mérnöki Iroda Kft.; Tóth János; VADKO-2009 Kft.; Zsankó Norbertné „A Nyitott Porták együttműködésének elmélyítése közös eszközbeszerzés keretében” című támogatási kérelme,
- a Zalai Hagyományőrzők Egyesület „A Nyitott Porták nyitott napok általi népszerűsítése” című támogatási kérelme,
- Generációkkal a Fenntarthatóságért Egyesület „Nyitott Porták promóciós tevékenységének segítése” című támogatási kérelme,
- Zalacsány-Örvényeshegyi Turisztikai Egyesület „Nyitott Porták környezetében lévő turistaútvonalak felújításának ösztönzése” című támogatási kérelme,
- a Zalai Hagyományőrzők Egyesület „Együttműködés erősítése a Nyitott Porta Hálózatban” című támogatási kérelme.
VP6-19.2.1.-99-9-17-es kódszámú „Nyitott Porta hálózathoz kapcsolódó egyedi projektek” című pályázati felhívás vonatkozásában támogatásban részesült:
a VADKO-2009 Kft. „Közösségi tér kialakítása” című támogatási kérelme,[Elállt a pályázó a támogatástól!]- a Netblaze Group Szociális Szövetkezet „Megnyitjuk Kapuinkat” című támogatási kérelme,
- Parragi Edina „Nyitott Porta Parragi Edina virágkertészetben” című támogatási kérelme,
- az Aldema Bt. „ALDEMA Bt. Telephelyfejlesztése a Nyitott Porta Hálózatba való belépés érdekében” című támogatási kérelme,
Keszler Viktor „Keszler Birtok fejlesztése” című támogatási kérelme,[Elállt a pályázó a támogatástól!]- Tóth János „Tóth János őstermelő porta fejlesztése” című támogatási kérelme,
a Gyógynövények Völgye Szociális Szövetkezet „Interaktív látogatói élmény fejlesztése” című támogatási kérelme,[Elállt a pályázó a támogatástól!]- Lábodi Dezső „Lábodi Dezső gazdálkodó fejlesztése a Nyitott Porta hálózatba való belépés érdekében” című támogatási kérelme,
- a DplusStudio Mérnöki Iroda Kft. „Vállalkozásfejlesztés Óhídon” című támogatási kérelme,
- az NLC Tanácsadói Csoport Üzletviteli Tanácsadó Kft. „Mobilsátor és helyi termék bemutató vitrinek beszerzése Zalacsányban” című támogatási kérelme,
- Keresztes János „Agroturisztikai bemutatóhely fejlesztés Keresztes János E.V. gazdaságában” című támogatási kérelme,
Soós Balázs „Kulturált vendégfogadási körülmények megteremtése a Kellő Farmon” című támogatási kérelme,[Elállt a pályázó a támogatástól!]- Csiszár Tiborné „A Mézespatkó Alkotóműhely fejlesztése” című támogatási kérelme,
- Hertelendyné Balogh Szilvia „Fűszeres Porta kialakítása Mihályfán” című támogatási kérelme,
- DplusStudio Mérnöki Iroda Kft. „Apartmanház kialakítása Óhídon” című támogatási kérelme,
- Hosszú Zoltán Gábor „Húsfeldolgozó porta kialakítása Sümegcsehin” című támogatási kérelme,
- Bereczné Gelencsér Beáta „A Pitypang Vendégház fejlesztése a Nyitott Porta Hálózati tagság elérése érdekében” című támogatási kérelme,
- Farkasné Kapai Mónika „Döbröcei Gyümölcsműhely korszerűsítése eszközbeszerzéssel” című támogatási kérelme,
- Nagy Gábor „Az Erő velünk van” című támogatási kérelme,
Péter Tamás István „Párlatkészítés a Péter család portáján kereskedelmi- és bérfőzés keretében” című támogatási kérelme,[Elállt a pályázó a támogatástól!]Gyógynövények Völgye Szociális Szövetkezet „Szolgáltatások minőségét javító eszközbeszerzések a Gyógynövények Völgye agroturisztikai élményközpontban”, [Elállt a pályázó a támogatástól!]- Szilvórium Bt. „Kisgörbői Pálinkafőzde fejlesztése a Nyitott Porta hálózathoz való csatlakozáshoz” című támogatási kérelme,
VADKO-2009 Kft. „Többfunkciós közösségi tér és kapcsolódó szálláshely kialakítása” című támogatási kérelme,[Elállt a pályázó a támogatástól!]NLC Tanácsadói Csoport Kft. „E-bike beszerzés Zalacsány- Örvényeshegyen.” című támogatási kérelme, [Elállt a pályázó a támogatástól!]- Tarsoly Lídia „Lidi szarvasmarha húsfeldolgozó fejlesztése a Nyitott Porta Hálózati tagság elérése érdekében” című támogatási kérelme,
- Zsankó Norbertné „Eszközfejlesztés a Zsankó Kistermelői Gazdaságban” című támogatási kérelme,
- Répási Róbert „Borturizmus fejlesztése Pakod hegyen” című támogatási kérelme,
- Soós Balázs „Tejtermék- és sajtkészítő eszközök beszerzése a Kellő Farmon” című támogatási kérelme,
- Keszler Viktor „Technológiai korszerűsítés a Keszler Birtokon” című támogatási kérelme,
- Szilvórium Bt. „Kisgörbői Pálinkafőzde fejlesztésének folytatása a Nyitott Porta hálózathoz való csatlakozáshoz” című támogatási kérelme,
- Farkas Tímea „Görbői Levendula Farm fejlesztéséhez kapcsolódó eszközbeszerzés, levendula telepítés” című támogatási kérelme,
- Nagy Mária „Párlatkészítés a Péter család portáján kereskedelmi- és bérfőzés keretében” című támogatási kérelme,
- Icelos-PLAN Kft. „Zalai Fenyőskert” című támogatási kérelme,
- Laposa Julianna „Huszonya Porta” című támogatási kérelme,
- NLC Tanácsadói Csoport Kft. „Univerzális kerti traktor beszerzése” című támogatási kérelme,
- Bődör Nóra „Eszközbeszerzés Nóra gazdaságában” című támogatási kérelme,
Zsankó Norbertné „Kapacitásbővítés a Zsankó Kistermelői Gazdaságban” című támogatási kérelme,[Elállt a pályázó a támogatástól!]- Jakab Árpádné Kormos Andrea „Portafejlesztés a Csáfordi Levendulásnál” című támogatási kérelme,
- Parragi Edina „Eszközbeszerzés a Parragi kertészetben” című támogatási kérelme,
- Gyógynövények Völgye Szociális Szövetkezet „Vendégfogadás színvonalának emelése és hatékonyság növelés a Gyógynövények Völgyében” című támogatási kérelme,
- Dóka Éva „Egyedi berendezések beszerzése Dóka Éva Pincészetében” című támogatási kérelme,
- Laposa Julianna „Huszonya Porta fejlesztése” című támogatási kérelme,
- Tóth János „Tóth Porta fűnyíró adapter beszerzése” című támogatási kérelme,
- Hosszú Zoltán Gábor „Húsfeldolgozó üzem berendezése Sümegcsehin” című támogatási kérelme,
- Zalai Lovas Kft. „Szentmihálypusztai Lovastanya eszközbeszerzése” című támogatási kérelme,
- Keszler Viktor „Munkaeszközök beszerzése a Keszler Birtokon” című támogatási kérelme.
VP6-19.2.1-99-12-21-es kódszámú „Helyi fejlesztések támogatása [MIKROVÁLLALKOZÁSOK]” című pályázati felhívás vonatkozásában támogatásban részesült:
- Vidékben a Jövő Szolgáltató, Oktató, Számítástechnikai és Kereskedelmi Nonprofit Kft. „Hidegre tesszük” című támogatási kérelme,
- Árnyaserdő Szolgáltató Bt. „Eszközbeszerzés a vállalkozás fejlesztésének érdekében” című támogatási kérelme,
Sznopek Veronika „Csodás Tortavilág – cukrász workshop-ok megvalósítása Zalaszentgróton” című támogatási kérelme,[Elállt a pályázó a támogatástól!]- Tropical-west Kft. „Helyi fejlesztések támogatása a Tropical-West Kft.-nél” című támogatási kérelme,
Nagy Gábor „Jó munkát jó szerszámmal – eszköztár bővítése a Medvebornál” című támogatási kérelme,[Elállt a pályázó a támogatástól!]- Hertelendyné Balogh Szilvia „Fűszeres porta fejlesztése” című támogatási kérelme.
VP6-19.2.1-99-13-21-es kódszámú „Helyi fejlesztések támogatása [ÖNKORMÁNYZATOK, CIVIL SZERVEZETEK]” című pályázati felhívás vonatkozásában támogatásban részesült:
- Kisgörbő Község Önkormányzata „Kisgörbői közösségi park fejlesztéséhez kapcsolódó eszközbeszerzés” című támogatási kérelme,
- Zalai Hazatérők Egyesülete „Közösségi műhely Zalaszentgróton” című támogatási kérelme,
- Zalai Hagyományőrzők Egyesület „Közösségi tér kialakítása” című támogatási kérelme,
- Mihályfa Község Önkormányzata „Kültéri játszótéri eszközök beszerzése és telepítése Mihályfán” című támogatási kérelme,
- Türje Község Önkormányzata „Új kultúrpont kialakítása a tetőhéjazat cseréjével, pajta helyiség kialakításával” című támogatási kérelme,
- Tekenye Község Önkormányzata „Közösségi rendezvények eszközbeszerzése Tekenyén” című támogatási kérelme,
- Kemendollár Község Önkormányzata „Közösségi épület teraszának felújítása Kemendolláron” című támogatási kérelme,
- Zalaszentlőrinc Község Önkormányzat „Felnőtt játszótér kialakítása” című támogatási kérelme,
- Élhetőbb Zalaszentivánért Közhasznú Egyesület „Zalaszentiván, 124/50 hrsz. közterületi közösségi játszótér megújítása/ bővítése” című támogatási kérelme,
- Zalaszentgrót Város Önkormányzata „Rendezvény eszközök beszerzése Zalaszentgróton” című támogatási kérelme,
- Nagygörbő Község Önkormányzata „Erőgép beszerzés Nagygörbőn” című támogatási kérelme.
VP6-19.2.1-99-14-21-es kódszámú „Helyi fejlesztések támogatása [ÖNKORMÁNYZATOK]” című pályázati felhívás vonatkozásában támogatásban részesült:
- Óhíd Község Önkormányzata „Eszközbeszerzés közterület fenntartáshoz Óhíd községben” című támogatási kérelme,
- Kallósd Község Önkormányzata „Kallósd közösségi fedett szín” című támogatási kérelme,
- Zalabér Község Önkormányzata „Közösségi tér kialakítása” című támogatási kérelme,
- Batyk Község Önkormányzata „Művelődési ház berendezéseink beszerzése” című támogatási kérelme,
- Pakod Község Önkormányzata „Közösségi pihenőhely kialakítása Pakodon” című támogatási kérelme,
- Almásháza Község Önkormányzata „Gépbeszerzés Almásháza belvízvédelme érdekében” című támogatási kérelme,
- Kisgörbő Község Önkormányzata „Közösségi ház fűtéskorszerűsítése és közösségi tájékoztató felület létrehozása” című támogatási kérelme,
- Pókaszepetk Község Önkormányzata „Eszközbeszerzés Pókaszepetk Község Önkormányzatánál” című támogatási kérelme,
- Zalacsány Község Önkormányzata „Játszótéri eszközök beszerzése Zalacsányban” című támogatási kérelme,
- Zalavég Község Önkormányzata „Művelődési ház felújítása Zalavégen” című támogatási kérelme,
- Zalaszentgrót Város Önkormányzata „Értékeink a legkisebbek” című támogatási kérelme,
- Kehidakustány Község Önkormányzata „Háziorvosi rendelő felújítása” című támogatási kérelme.
A projektek sikeres megvalósításában az akciócsoport honlapján közzétett összefoglaló segíti a pályázókat: http://uj.zalatermalvolgye.hu/2019/12/06/hasznos-informaciok-leader-palyazat-megvalositashoz/
Közzétette: Zala Termálvölgye Egyesület
Aktualizálva: 2024. április 29-én